Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


néhány hazai vadon termő győgynövény

2011.02.22

Kamilla

A Kárpát-medence sajátos éghajlata beltartalomban speciálisan gazdaggá teszi a hazai gyógynövényeket, amelyek között a termesztett fajok éppúgy megtalálhatóak, mint a természetben gyűjtöttek.

 

A legnagyobb területen termesztett gyógynövények: mák, mustár, édeskömény, konyhakömény, koriander, kamilla és ánizs. A gyűjtött gyógynövények közül kiemelkednek: csipkebogyó, vadgesztenye, csalán, mezei zsurló, fekete bodza, fagyöngy és hársvirág.

Nézzük egyenként  a fontosabb termeszthető, illetve vadon szedhető gyógynövényeink közül a fontosabbakat!

kamilla.jpg

Kamilla, szikfű, orvosi szikfű és más hajdan fontos pusztai gyógynövények

szikfu_szedo_f__su.jpgA magyar kamillát szorgos hortobágyi szikfűgyűjtők tették világhírűvé, miután a Tisza szabályozása után a Hortobágyon az eurázsiai sztyeppék legnyugatibb növénytársulásai lettek urrá.

A képen azt a speciálisan kamillaszedésre kitalált fésűfogas eszközt látjuk, mely csak a virágfejecskéket fésüli le a pusztai kínálatból.

A Hortobágy, - az avatatlan szemlélőnek - növényvilágában is egyhangú látványt nyújt. Pedig növényzete gazdag és változatos, hasznát a vele egyezségben élő ember ismerheti csak. A látvány évszakonként és időjárásfüggően változik. A tavasszal üde zöld gyepet április végétől május derekától a tengernyi kamillavirág öltözteti sárga-fehér ünneplőbe. E sokoldalú gyógyhatásáról közismert különleges illatú növényt errefelé szikfűnek nevezik.

A kamillát talán az illata miatt, az állatok nem szeretik, nem eszik meg, így a pásztorkodás szempontjából haszontalannak minősül. Virágzáskor a környék településeiről szikfűszedők hada érkezik a Pusztára. Ilyenkor a szikfűszedő lapáttal „megfésülik az anyaföld haját”.

A további pusztai gyógynövények érdekében tegyünk egy újabbs kitérőt Papp József: Hortobágy monográfiájából idézve:

(...) A fekete hunyorról már 1578-ban ír Méliusz, „a juhászok a juhok dögét orvosolják vele”. Méliusz szerint emberre nézve izgalmas haszonnal bír az égető csalán (Urtica dioica). Így például: „felindítja a barátokat és apácákat, hogy nyerítsenek. Akinek a virgája meglankadt, csak főzze borban, ezzel éljen, a főtt csalánnal kötözze.” A világháborús hadifoglyok éltető étele is a csalánleves volt. A hortobágyi pásztor utóbb már csak a tanya körül nevelt kiskacsáknak, kislibáknak adta korpával, darával keverve, hogy pendüljenek.

A kisebb sebeket a lándzsás útifű (P. lanceolata) levelével gyógyították. A farkasalma (Aristolochia clematitis) főzete szintén a sebek kezelésére szolgált. A nehezen gyógyuló sebeket kisbojtorján főzetével, vagy rátett levelével borogatták. Az állat tályogját a fülbe tűvel befűzött tályoggyökér gyógyítja. Sertéspestis ellen nadálylapú, másként fekete nadálytő a gyógyszer. A tejoltó galaj sárgavirágos fürtjei, miként neve is mutatja, a tej beoltására szolgáltak Szívbajra fehérüröm teája, vérhas ellen sóslórum (Rumex obtusifolius), köhögésre pemetefű teája hatásos. A pokolvarat pokolvarfűvel (Chenopodium hybridium) gyógyították.

A szembajt gyógyítja a bornyúfarkkóró szárának, levelének főzete. A főtt növényből kis gombócot gyúrtak, és a beteg szemét kilencszer megkerekítették vele, majd a hajába ragasztották és csak a teljes gyógyuláskor vették le. A vaktetűt, a lábszáron keletkezett kellemetlen viszkető bőrkeményedést, a cigány-, vagy kódusmogyoró (Xanthium strumarium) főzetével mosogatták.

Boriska néven ismertek egy tüskés fűfélét, mely az idegbetegség tüneteit enyhítette. Egyébként minden belső betegségre használt (valószínűleg tünetenyhítő nyugtató hatásával) ezért még a debreceni kertekben is termesztették. Györffy szerint a Nagykunság mindenes füve az élek-halok fű volt ilyen, „amelytől a vérbe fagyasztott is tüstént talpra állt”. A bolha füvet (Polygonum lapathifolium) a gatya korcba kötve, a bolhákat elűzte a szaga. (...)

Embernek, állatnak mindenkor létkérdés az iható víz. Ha nagy szárazság idején víznyerésre kényszerülnek a pásztorok, akkor a szamártövis és az árvacsalán (fehér csalán) együttes előfordulását keresik.

Jó vizű talajt jelez még a sárkelep és a glicetövis (Ononis spinosa) élőhelye is. Sirkutakat ásni tehát ezeken a helyeken érdemes, tartják a pásztorok. Itt jegyezzük meg azonban, hogy a tövises kórós növények közül az ördögszekér és a szerbtövis (Xantium spinosum) nem jelez felszín közeli vizet. (...)

Emberi táplálkozásra egy egy-két növény jöhetett számításba. A löszös területeken megtermett a hajdan nagyobb népszerűségnek örvendő tátorján (Crambe tataria), melynek gyökértörzsét megszárítva és liszté őrölve, kenyéradalékként is használták. A XVIII. században a Hortobágy egyes részein még megtermett ez a növény, manapság már ismeretlen.

A sziki tavak ehető növénye a víz alatti, ízében gesztenyére emlékeztető tüskés héjú sulyom. Valaha szintén népszerű volt, a debreceni piacon 1929-ben még főve árulták.

A füvek következő pásztor-kategóriája az ínsíg füvek csoportja. Mondták ezeket máskülönben kínyszer füveknek is, mert a jószág csak jobb híján fogyasztja. Ilyen a kora tavasszal hamar sarjadó kigyóhagyma, ettől a tej fokhagyma szagú lesz, aztán a görhefű, amitől keserű lesz a tej. A porosállás haszontalan dudvafüveit a pásztor szegínysíg fűnek nevezi. Ahol már ez sem termett, csak egy bizonyos mohaféle, azt fődikosznak mondják. (...)

Az ártalmas füveket is ismerni kell a Pusztában. Lóra veszélyes a bősövény, a békaszemfű, a bordanád, a fentőfű, a lóhunyor, és a perjeszittyó, a cigánybúza toklásza pedig havi vakságot okozhat. A vadzab a birkát vakítja meg, ha belegabalyodva a szőrzetbe valósággal beszövi a szemét.

A szarvasmarha veszedelmét okozza a nedves réteken termő kolokány.  Ha a többi fűvel együtt megeszi, felpuffad és belepusztulhat. Nyári esőzések után terem a fodorsás, amely megüszkösödve a marha veszedelmét előidéző kólikát okozza. A bolondító beléndek főzetébe áztatott kukoricával halat, fácánt, foglyot kábítottak el vadászat helyett. (...)

A FENTIEKBŐL LÁTHATÓ: AZ AKKORI TAPASZTALATI TUDÁS MAGASAN NAGYOBB VOLT A MAINÁL

Azonban az is kiolvasható, hogy a népi felhasználás hortobágyi gyakorlata a pusztai növényeket erdendően az állattartás szempontjából tartotta fontosnak. Nem említik a ma is közönségesen gyakori pusztai menta, illetve kakukkfű változatokat, pedig ezek legeltetése adta azt az egyedülállóan jóízű juh és marha húst, mely méltán vált világhírűvé már évszázadokkal ezelőtt.

Mindazonáltal a hortobágyi kamilla méltán lehetne hungarikum.

Fekete bodza

fekete_bodza.jpgLatin neve Sambucus nigra. Közeli a rokona a S. ebulus, a gyalog-, vagy másnéven földibodza, ez utóbbi, tehát a gyalogbodza, emberi fogyasztásra alkalmatlan.

A gyógyászatban a növény virágzatát, levelét és érett bogyóit használják. Virágzatának forrázata izzasztó, lázcsillapító és nyálkaoldó hatású, de csillapítja a köhögést, megfázást, hurutot és a torokfertőzéseket is. Levelei hatékony biorovarirtók és bőrpanaszok enyhítői. Virágzata szemnyugtató hatású, gyakran használják fel kozmetikumokban is. Kérgét régóta az epilepsziás megbetegedések gyógyítására használják, leveleivel együtt pedig hashajtó hatású. Gyökerét vesebántalmakra alkalmazzák. A konyhában is használják, virágzatát palacsintatésztába sütik, szörpöt, szirupot, gyümölcsbort készítenek belőle. Bogyóiból kelmefesték készül.

Hazánkban vadon is előforduló, a loncfélék (Caprifoliaceae) családjába tartozó lombhullató bokor, egyenes ágakkal. Levelei szúrósak és zöld színűek. Nyár közepén virágzik, vörös virágszárai apró, illatos, fehér virágokat tartanak. Bogyói érett állapotban lilásfeketék és ehetőek. Vigyázat: éretlen bogyói mérgezőek, erős hashajtó hatásúak!

Az érett gyümölcs jó italszínező, szörpnek, lekvárnak, sőt: pálinkának cefrézve, vagy gyógyhatású borként fogyasztva is kitűnő.

A bodzát ma már ültetvényeken is termesztik, jövedelmezősége azonban az utóbbi idők gazdasági nemtörődömsége miatt megkérdőjeleződött. A fekete bodza a jövő gyógynövénye, hiszen olyan egészségvédő anyagokat tartalmaz, mely az érrendszeri problémák gyógyításában újabban a figyelem középpontjába került. Sok hatásosnak tartott táplálék kiegészítőben, vitamin italban szerepel.

Vadgesztenye

vadgesztenye_term__se.jpgLatin neve Aesculus hippocastanum. A növény gyógyító része a virágai, levelei és a termései amik ősszel gyűjthetőek. Erősíti az érrendszert, gyógyítja a viszér gyulladást, a trombózist és a lábszárfekélyt. Termése csak külsőleg alkalmazható, belsőleg mérgező, hiszen magas cser és szaponin valamint egyébb alkaloida tartalma azzá teszi.

Az eszcin a vadgesztenye egyik fő alkotóeleme, amely a periférikus ereket szíkíti és rugalmassá teszi. Ödéma-ellenes hatással bír. Mint ilyen, a cellulitisz elleni készítményekben is használatos.

A növény termése, levele és virágja mérgező, ezért főzeteinek túlfogyasztása veszélyes. Visszérgyulladás, aranyér, visszeres lábszárfekély, zúzódások, ödémás elváltozások kezelésére használják. Eszkulin tartalma miatt fényvédő krémek, napolajok alkotó része. Reumatikus elváltozások kezelésére gyógyfürdőként is alkalmazzák.

A virágaiból főzött tea belsõleg fõleg a gyomorra és a belekre hatnak, görcsoldóként és szélhajtóként. A vadgesztenye leveleibõl fõzött tea jótékonyan hat asz emésztõ szervek enyhe gyulladásaira, és a belsõ vérzésekre, összehúzó hatásánál fogva. Az egész növény összehúzó hatású. Terméséből általában tinktúrát készítenek.

Magas fafajta széles, mélyen barázdált fatörzzsel. Európában ődhonos növény, hazánkban is igen gyakori.

Csalán

nagy_csal__n.jpgLatin neve: Urtica dioica. Előfordulása mérsékelt éghajlatú minden jótalajú területen jközönségesen gyakori. Szereti a tápdús talajt, elhagyott ganédombokat. A szerves anyagban túl gazdag helyeket először a csalán veszi birtokba, és évekig kiirthatatlanul élvezi a "jövedelmet". Őshazája Eurázsia.

Levél, lombozat: szélük fogas, színük zöld, szőrösek. A levelek erezete élrefutó szárnyas. A szőrök nedve bőrvörösséget, bőrviszketést okoz, égető érzést keltő hangyasav tartalma miatt.

A gyógyászatban leveleit, zsenge hajtásait, szárát és gyökerét használják. Idősebb levelei megfőzve hashajtó, vérzéscsillapító és köptető hatásúak. A friss levelek reuma ellen jók teaként fogyasztva. Régi népi szokás a csallánlevéllel és ággal való "verés" is amit szintén reuma ellen ajánlanak.

A konyhában régen elterjedt volt a használata. Leveleit főzelékként, zsenge hajtásait tavaszi levesekben és salátákban fogyasztják. Gyökere és levelei vizelethajtó és gyulladáscsökkentő hatásúak, magas vas és C vitamin tartalmúak. Leveleit gyakran alkalmazzák epe- és májbántalmakra is. Az egész növényből kisajtolt nedv, de a főzet is kitűnő tavaszi tisztítószer az emberi szervezet számára.

Növendék illetve legyengült állatoknak is hasznos lehet. A kiskacsák az apróra vágott csalánt nedvesített kukorica darával keverve nyersen is megeszik, és többre tartják még a fejessalátánál is. A lovakat szárított csalánszénával etetni pedig télen (is) igen célszerű. Magyas ásványi anyag tartalma erősíti az immunrendszert.

Csipkebogyó, csitkenye, hecsedli

csipkebogy__.jpg

A csipkebogyó népszerűsége évszázadok óta töretlen. Nem csak magas vas és C vitamin tartalmú gyógynövény, de szorgos kezek által fontos és egészséges élelmiszer a belőle főzhető lekvár és szörp.

Latin neve: Rosa canina. A csipkebogyót a vadrózsa vitamindús gyümölcsének nevezik, de vannak tájegységek, ahol csipkerózsa, gyepűrózsa vagy ebrózsa néven emlegetik. A vadrózsára, mely a rózsa őse, erdőszélen, mezsgyén, bozótosban és sövényesben, napos pusztákon és töltéseken akadhatunk rá.

A felaprított és szárított gyümölcsből készült tea reggel élénkítő hatású, nyáron hidegen alkalmas a nagy szomjúság oltására, télen pedig melegen, de nem forrón fogyasztandó. A csipkebogyó sok teakeverék alkotórésze; mindenekelőtt azoké, amelyek a náthás időszakokban a megelőzést, és az influenzás panaszok csökkentését szolgálják. Lázas gyermekeknek ízleni szokott a csipkebogyótea, tisztán vagy mézzel édesítve.

Specifikus hatásokat eddig nem tudtak kimutatni, bár enyhe hashajtó hatású, amit a gyümölcssav okoz. A magoknak enyhe vizelethajtó hatása van. Közkedvelt még a túlérett, azaz "dércsípte" csipkebogyóból készült lekvár (hecsedli) is. Étvágygerjesztő hatású. A csipkebogyót az első novemberi hajnali fagyok után egészen decemberig érdemes gyűjteni. Sokszor a madarak szüretelik le, hiszen a vadon termő csipkebogyó 98%-a nem kerül begyűjtésre a fáradtságos munka miatt.

Pedig nagyon kiadós ízhatású bogyó, hiszen egy kilónyi gyümölcsből akár 2-3 liter az iparinál jóval intenzívebb, finomabb szörp készíthető - óvatos áztatással, kimelegítéssel, cukorral történő "húzatással", dunsztolással...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.